Ne oldozz el előzetes és kritika

Ne oldozz el előzetes és kritika

A film eredeti címe: Never Let Go (Ne oldozz el)
Amerikai horror, 2024.

Ne oldozz el – tartalom

Alexandre Aja túlélőhorrorjában Halle Berry játssza a főszerepet, aki megpróbálja megvédeni két ikerfiát az erdő mélyén lévő házukban. A legfontosabb, hogy mindig kapcsolatban maradjanak, akár egy kötél segítségével, különben a gonosz szellem, amely évek óta rettegésben tartja őket, elragadja őket. Az egyik fiú azonban kétségbe vonja a szellem létezését, ami megbontja hármójuk kapcsolatát, és megkezdődik a küzdelem a túlélésért.

Bemutató dátuma: 2024. szeptember 26.
Forgalmazó: ADS Service Kft.

Most megtekinthető a Ne oldozz el előzetes:

Ne oldozz el teljes stáblista

Szereplők

Halle Berry (Momma)
Percy Daggs IV (Nolan)
Christin Park (Orvos)
Matthew Kevin Anderson (Hiker)
Mila Morgan (Kicsi lány)
Stephanie Lavigne (A gonosz)

Alkotók

Rendező: Alexandre Aja
Forgatókönyvírók: Ryan Grassby, Kevin Coughlin
Operatőr: Maxime Alexandre
Producer: Alexandre Aja
Executive Producer: Halle Berry

Ne oldozz el teljes kritika

A fő történet egy apokaliptikus narratíva, középpontjában a Gonosz áll, aki a három hőst üldözi. Ez önmagában rendben van, a vaskos természetfeletti elemek elegendő alapot nyújtanak a horrorhoz. Ám a horror itt sem öncélú, hanem a világban tapasztalható kegyetlenségek feldolgozásának eszköze. Ebben a terápiás megközelítésben a szubtextus felkínálja azt az értelmezést is, hogy valójában nincs világvége, csak Anya őrült meg, mindenkit megölt, és elzárta magát a külvilágtól fiaival együtt. Ez logikusan vezetne a családi bántalmazás traumájának feldolgozásához. Azonban ezt a vonalat is elvágják a végén, és egy olyan magyarázatot kapunk, amely utólag teljesen nélkülöz minden emberi logikát. Így végül a Gonosz logikája dominál, de annak katarzishozó ereje teljesen hiányzik.

Mondhatnánk, hogy mindezt hagyjuk figyelmen kívül, és élvezzük a többit, de az elbeszélés lendülete időnként megakad. Aja ilyenkor hol ijesztgetésekkel próbálja felpörgetni, hol a forgatókönyv terjeszkedő mítoszépítésbe fog, miközben Robin Coudert elektronikus, nosztalgikus zenéje ad hozzá aláfestést. Az állandó, kifogyhatatlan kétkedés viszont élvezetes horrorélményt nyújt azoknak, akik szeretik az ilyesmit. Mondhatnánk azt is, hogy ha minden más kudarcot vall, találjunk egy harmadik értelmezési keretet. Például azt, amely a közösségi hiedelmekhez vagy politikai mítoszokhoz való vak hitünkre reflektál (hogy kritikátlanul képesek vagyunk elfogadni a tekintélyt), és ezzel feloldozást kínál – ha ez valóban az alkotói szándék része volt.