Az Ocean’s Eleven-t először középiskolásként láttam. A fények, a rulett zaja, Brad Pitt abszurd magabiztossága a biliárdasztal mellett – valahogy az egész azt sugallta, hogy a kaszinó az az egyetlen hely, ahol az életünk hirtelen filmszerű lesz. Aztán évekkel később kipróbáltam a valóságot. Nem volt különösebben filmszerű. De érdekes volt.